Kinect Hackek: Openni, Openkinect

Beszereztünk egy kinect szenzort, ami egy kamera felszerelve infravörös távolságérzékelővel. Szoftvere képes arra, hogy felismerje az emberi testet, és ezt követően lekövesse a végtagok, fej, test térbeli helyzetét. Ez alapvetően egy játék konzol tartozéka, de a kinect külön is kapható. Megjelenése óta több hack is készült hozzá, attól függően kell választani ezek közül hogy milyen szoftverrel és pluginnel akarjuk majd használni. A legelején elkövetem azt a hibát, hogy mindent feltelepítettem amit találtam. Ezt szigorúan tilos! Mivel összeakadnak a driverek. A jó hír viszont az, hogy kedves okos hackerek összeállítottak komplex csomagokat, amik laikusok számára is használhatóak, mivel minden szükséges szoftvert tartalmaznak és a megfelelő sorrendben futnak le. Ugorjunk visszább eggyel. Openkinect az egyik, Openni a másik kinect hack, lehet hogy van több is, nem tudom, de ezek az eltejedtek. Az említett csomagok például a Zigfu Plugin, vagy Synapse Plugin. Mindkettő letölthető windows éa mac os x verzióban is.

Mi a kinectet eddig Quartz Composer-ben és Pure Data-ban használtuk. Ez utóbbihoz letölthető több skeleton plugin. A skeleton szó jelentés csontváz. A kameraképet a szoftver a térmélység szerint színekre bontja, a felismert emberre ráhelyez egy vonalas csontvázat, amolyan pont-pont-vesszőcske stílusban. Ahhoz hogy a kamera felismerje a figurát egy megadott pózban kell állni pár másodpercig, még felkerül a vonalrajz, azután már ugrálhatunk és hadonászhatunk. Mint már említettem, a kamera térbeli helyzetet néz, tehát x, y, és z koordináta mentén tudunk adatokhoz jutni a testrészek mozgását illetően, az így kapott számértékeket pedig az általunk választott szoftverben hozzárendelhetjük bármihez, például hanghoz, vagy generált képhez is.

.

Mac-hez lehet hogy telepíteni kell a mac ports-ot hogy működjön, letölthető innen: http://www.macports.org/install.php

Synapse letöltése: http://synapsekinect.tumblr.com/post/6305020721/download

Zigfu Plugin letöltése: http://zigfu.com/en/downloads/browserplugin/

Pure Data pluginek a kinecthez: pix freenect: http://www.matthiaskronlachner.com/?p=299
pix openni: http://www.matthiaskronlachner.com/?p=779
skeleton: https://github.com/pd-projects/pd-kinect-skeleton 

Synapse – Max/msp – Quartz Composer(). A Synapse program által a Kinect kamerájával érzékelt emberi test kamera képe ‘felveszi’ a csontváz struktúrát és a paramétereket osc-n keresztül közvetíti más programoknak. A Quartz Composer a „qcOSC” plugin-el képes a jeleket fogadni(*) majd a „Synapse Kinect” plugin-el dolgozza fel a csontváz struktúrát.

* direkt jelfogadása hektikus, ezért megírtak hozzá egy max passthought, melyen keresztül fut az osc egy bizonyos port-on (fogadó port: 12345 vagy 12347) http://synapsekinect.tumblr.com/post/6307745402/quartz-composer

Quartz Composer – v002 Open Kinect: Open Kinect – a kinect-et csupán infrakameraként kezeli, valamint a kinect motort (eszköz le-fel mozgatása) irányítja.

About harsanyireka

Réka is a Founder of Connected Bodies Team. She graduated from MOME in Media Design. She has contributed to a wide variety of projects at Kitchen Budapest, the innovation lab of Magyar Telekom, as a media designer. She earned her DLA degree in 2016. Her research theme is Sensor Based Interactions in Fine Art. She is mainly interested in human-computer interaction, object-based interface prototypes and bio-sensors. harsanyireka.net

4 comments

  1. Pingback: Kábelfészek – kinect, ekg projekt « SensorBreakers

  2. rharsanyi

    syphon plugin: Quartz Composer, FreeFrame GL, Max MSP Jitter, Unity Pro
    letöltése: http://syphon.v002.info/

    QC plugint ide kell másolni:
    OSX / Library / Graphics / Quartz Composer Plug-Ins /

  3. QC kinekt plugin: http://kineme.net/release/KinectTools/03
    (kinect.qtz composition is van az oldalon, synapse-sal működik.)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: